Útkeresőnek lenni, annyi, mint mélyen magunkba nézni és vágyni a magasabb rendű felismerések megértésére. Keresni az élet csodálatos összefüggéseit, és tudni, hogy mindannyian spirituális lények vagyunk.

Az emberi tudat végtelen. Olyan, mint egy kezdet és vég nélküli vízesés, Fentről áramló zuhatag. Minden ember egy-egy vízcsepp ebben a nagy kiterjedésű végtelenben.

Mennyit adsz másoknak, mit hagysz magad mögött, mennyire szolgálsz magasabb eszményeket, tudod-e mi az önzetlenség…? Megértetted-e, miért vagy itt a Földön, és mi a szellemi fejlődésed? Mutattál-e jó példát a világban? Csak ezek fognak számítani, nem az egó, nem a birtoklás, nem a kirakat élet…

Az elme, ha szeretne rendszereket alkotni a lélekről, távol marad annak megismerésétől, mert a lélek és az Univerzum végtelen, nem lehet definiálni.

A spiritualitás a világosságért, az ezotéria a babonaságért van, ezek nem szinonimák. A spirituális ember megvilágosodik, a babonás a félelmei rabja.

Amikor önmagadról tanulsz, a spirituális tudásod gyarapszik, és a lelkednek gyűjtöd az információkat, aki szeretné, hogy emlékezz az Isteni valóságodra, és a benned szunnyadó eredendő tudásra. Noha a hétköznapok feledtetnék, hogy ki vagy valójában, mégis minden ember szent célja a felébredés, a megvilágosodás.

A megvilágosodás a tudat azon emelkedett állapota, amikor az ember képes az érzésein kívül maradni, és felülről rátekinteni a helyzetére. A tiszta elme egyszerre objektív, és fogékony az intuícióra.

Az életre nincs recept, de egy-egy idézet mély gondolatokat ébreszthet bennünk, s az elmélkedés elvégre felemel.

A legtöbben akkor kerülnek közel a spirituális világhoz, ha a fizikai már nem bírja el őket, és utána valahogy tisztábbak lesznek.